Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Kronológia

2016-12-18

Még vannak benne nagy lukak, de majd eltűnnek!
 1637. Bató szerint első templom – nem bizonyított
 1657. temető egy pince mellett – városi jegyzőkönyv
 1679. tavasszal és ősszel olyan erővel dühöngött a pestis, hogy csak ősszel 1500 volt az olyan áldozatok száma, akiket díszesebb temetéssel, harangszóval kísértek az utolsó útjukra – Benkő Sámuel
 1698. templom zsindelyezése Külső Temetőben – templom első említése – városi jegyzőkönyv
 1783. első katonai felmérés – temető ábrázolása
 1784. görögök is temetkeznek a „nekünk kijelölt új temetkezési helyen”
 1785-ig csak temetési szertartás a templomban
 1799. A Miskólczi Reformatus Eklésia fekvő jószágainak jegyzéke: a város északi részén temető, ahol van az úgynevezett Kis Templom is
 1817. Domby-féle térkép – Kis Templom néven
 1842. összeírás azokról az ingatlanokról, melyek 1755. előtt is a ref. egyház birtokában voltak: Deszka Templom telek, a mellette lévő Temetővel.
 1843. Tetemvári temető – Szűcs Sámuel naplója – apja temetése – ez az első sírbolt a temetőben.
 1849. kolera - egy pár ezer oroszt eltemettek leginkább a nem egyesült óhitűek tetemvári, a reformátusoknak ugyanott… temetőbe – Szűcs Sámuel naplója
 1863. Bató kripta – Bató végrendelet
 1880. Bató végrendelet
 1906-1911 Deszka rendbetétele – Református Egyházi Értesítő (REÉ)
 1911. temetkezési és harangozási szabályrendelet – REÉ
 1912. rendőrkapitány – Petőfi utcai temető bezárása, 5 éven belül átszállítani a halottakat a Deszkába - REÉ
 1915. Hősök temetője létrehozás – 5700 négyszögöl eladva a Deszkából - REÉ
 1930. Keleti rész (pincék) nincs még elkerítve, felajánlásokból és városi segítséggel megtörténik, 2000 sír van a temetőben, utcai front – akác „kerítés” – REÉ
 1932. kőkerítés elkészült - REÉ
 1937. temetőügyi szabályzat - REÉ

Hozzászólások (0)